A Szolgáltatás az Általános Szerződési
Feltételek (a továbbiakban ÁSZF) rendelkezései alapján kerül kialakításra.
Az ÁSZF hatálya kiterjed a teljes
szolgáltatásra, valamint annak a jövőbeni módosításaira is.
Az ÁSZF-ben rögzített szabályok kötelező
erejűek a szolgáltatás felhasználóira (a továbbiakban Felhasználó vagy
Felhasználók), akik a szolgáltatás igénybevételével ismerik el ezen
rendelkezéseket magukra nézve kötelezőnek.
Az Üzemeltető a szolgáltatás bármilyen jövőbeni
bővítését vagy módosítását az ÁSZF szabályainak figyelembevételével végzi el.
Az Üzemeltető fenntartja magának a jogot,
hogy az Általános Szerződési Feltételeket kiegészítse vagy megváltoztassa. Az
Üzemeltető az ÁSZF szabályait minden módosítást követően egységes szerkezetbe
foglalja, majd pedig annak a Felhasználók számára történő hozzáférését
folyamatosan biztosítja az interneten a http://www.aszf.eu elérhetőség alatt. A
módosítás a közzétételtől hatályos.
Az Üzemeltető jogosult arra, hogy minden olyan
esetben, mikor az ÁSZF-be, illetve a Szerződésbe ütköző szerződésszegő
magatartást tanúsít a Felhasználó, felmondást alkalmazzon és a Felhasználót
azonnali hatállyal a használatból kizárja. Minden ebből keletkező hátrány a
Felhasználót terheli és az Üzemeltetőnek illetve harmadik személynek az emiatt
esetleg okozott kárát teljes egészében köteles megtéríteni.
1./ A Szolgáltatás részei s tartalmának biztosítása
Az Üzemeltető által üzemeltetett
Szolgáltatás magában foglalja az összes LIVE Chat típusú szolgáltatást, illetve
weboldalakon történő chat alapú szolgáltatásokat. A Szolgáltatást különböző
gazdasági társaságok, szervezetek vagy magánszemélyek (a továbbiakban
Tartalomszolgáltatók) működtetik. A Szolgáltatás minden Felhasználó számára
lehetőséget biztosít egy teljesen anonim, más személyekkel SMS-en keresztül
folytatott kommunikációra.
2./ A Felhasználó személyes adatainak kezelése
A Szolgáltatás nyújtása során a
Tartalomszolgáltató, vagy Üzemeltető a személyes információkat és adatokat
bizalmasan kezeli s azokat – az ÁSZF-ben szabályozott kivételektől eltekintve -
semmilyen körülmények között nem szolgáltatja ki harmadik fél, vagy akár a
Szolgáltatásban résztvevő másik partner számára és kötelezi magát, hogy ezen
kötelezettséget a Partner vagy egyéb alvállalkozókkal szemben is érvényesíti. A
Tartalomszolgáltató, vagy Üzemeltető nem
kötelezhető a személyes adatok és tartalom kiadására még abban az esetben sem,
ha ezt a felhsználó kinyilvánítja.
3./ A díjak közlése
A Szolgáltatás díját az Üzemeltető köteles a
Felhasználóval egyértelműen közölni. A pontos díjak az adott
marketingajánlatban kerülnek meghirdetésre, azok a reklám tevékenység részét
képezik és az eseti ajánlat elfogadását, azaz a szolgáltatás igénybevételét
követően válnak a szerződés részévé.
4./ Az Üzemeltető feladata a Szolgáltatás biztosításában
Az Üzemeltető csupán a Szolgáltatáshoz való
műszaki hozzáférést biztosítja az I. fejezetben szabályozottak szerint. A
szolgáltatott tartalomra vonatkozó minden felelősség a Tartalomszolgáltatót
terheli, illetőleg azt a Tartalomszolgáltató és a Felhasználó között létrejött
esetleges további megállapodás rendezi.
5./ Az Üzemeltető felelőssége a Szolgáltatás műszaki
hozzáférhetőségének biztosításáért
A Szolgáltatás elérhetősége számos hálózati,
számítástechnikai és egyéb műszaki berendezés elérhetőségétől függ, melyek
működése részben független az Üzemeltető tevékenységétől. Erre tekintettel
előfordulhat, hogy az internet bizonyos körülmények között, például
csúcsidőben, vagy jelentős eseti hírforgalommal járó regionális vagy globális
eseménykor, esetleg harmadik fél által üzemeltetett fontos hálózati elemek,
vagy összekapcsolási pontok meghibásodása esetén túlterhelt, amely esetekben,
hogy az SMS-küldés vagy fogadás esetlegesen átmenetileg szünetel.
Az Üzemeltető a tőle elvárható módon mindent
megtesz annak érdekében, hogy a felhasználói kör bővülésére tekintettel
kapacitását folyamatosan növelje, azonban állandó hozzáférést – a rajta
kívülálló okok miatt - nem tud biztosítani. Az Üzemeltető erre tekintettel nem
szavatolja sem a szolgáltatás szünetmentességét, sem egy garantált,
legalacsonyabb átviteli sebességet, a szolgáltatásokat a hozzáférhetőség
függvényében kínálja, amit a Felhasználó és a Partner tudomásul vesz és
nyugtáz.
A Felhasználó kötelezi magát
Magyarország mindenkori jogszabályainak, illetve az esetlegesen külföldi
tartózkodási helyéből kifolyólag, amennyiben más állam joghatósága alá tartozik,
az adott állam jogszabályainak betartására. A Felhasználó a szerződéskötéssel
elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
A Felhasználó kötelezi magát olyan
tevékenységtől való tartózkodásra, mely mások jogait sérti, vagy tartalmuk
alapján rágalmazóak, sértőek, esetleg erőszakos cselekményekre ösztönöznek és
késztetnek vagy bagatellizálnak, vagy azokra buzdítóak, szélsőséges politikai,
rasszista tartalmúak vagy idegengyűlöletről szólnak, vagy alkalmasak arra, hogy
gyermekeket vagy fiatalkorúakat erkölcsileg vagy más módon veszélyeztessenek. A
Felhasználónak tilos más chat-résztvevőket vagy harmadik személyt, illetve
közösséget zaklatni, fenyegetni, rágalmazni, vagy egyéb kellemetlenséget
okozni. A Felhasználó felelősséggel tartozik más Felhasználónak, harmadik
személynek, vagy az Üzemeltetőnek illetve a Partnernek általa okozott kárért. A Felhasználó továbbá kötelezi magát arra,
hogy nem tanúsít olyan magatartást, amellyel az Üzemeltető jóhírét sérti. A
Felhasználónak különösen tilos illegális pornográfiát, vagy egyéb illegális
tartalmat az Üzemeltető rendszerén keresztül felkínálni vagy ezek után
érdeklődni. Az Üzemeltető a hozzáférést azonnal letilthatja, ha egy vagy több
Felhasználóról alapos okkal feltételezhető, hogy jogszabályba vagy az ÁSZF-be ütköző
tevékenységet folytat, és a szabálysértőket az összes szolgáltatásból
kizárhatja.
A Szolgáltatással kapcsolatos esetleges
panaszok kezelése munkanapokon 72 óran belül történik. Amennyiben a panasz
munkaszüneti napon kerül leadásra, akkor a következő munkanaptól számított 72
órán belül történik a feldolgozás. A Felhasználó tudomásul veszi, hogy a
szolgáltatás nyújtása során az üzenetváltásban (chat-elésben) operátorok
animációs, moderációs célból vesznek részt. Tudomásul veszi, hogy a fenti okból
a Szolgáltatást kiegészítő fényképfelvételek és bemutatkozó szövegek
illusztrációk, nem feltétlenül az üzenet szerzőjét vagy a megjelölt chat
partnert ábrázolják. Ebből eredően tehát
a Felhasználó amiatt, hogy az üzenetet nem az általa elképzelt vagy válaszadóként
kiválasztott személytől kapta, vagy az illusztráció nem az üzenet szerzőjét,
vagy a partnerként megjelölt személyt ábrázolja, semmiféle igénnyel nem léphet
fel az Üzemeltetővel szemben.
Az Üzemeltető nem vállal felelősséget a
üzenők (chat-elők) által tett, részben vagy egészben valótlan kijelentésekért.
Tekintettel arra, hogy az Üzemeltető által elérhetővé tett szolgáltatás egy
virtuális közösség létrehozására irányul, az Üzemeltető nyomatékosan felhívja a
figyelmet arra, hogy Felhasználónak tilos az SMS-chat-ben olyan információk
megadása, mely kilétének felfedésére alkalmas (pl. családnév, postai cím,
e-mail cím, mobil- vagy vezetékes szám, közösségi média adatlap). Az Üzemeltető
ezért fenntartja magának a jogot, hogy az ilyen adatokat előzetes figyelmeztetés
nélkül törölje. Továbbá a virtuális valóság megtartása érdekében felhívja a
figyelmet arra, hogy minden a chatben elhangzott kijelentés, csak és kizárólag
virtuális, a valóságra nem alkalmazható beszélgetés része vagy egésze. A
Szolgáltató nem vállal szavatosságot az esetleges társkeresési szándék
sikerességéért illetve azok valóság tartalmáért, továbbá az elmaradt eredmény
bárkitől történő számon kérhetőségéért, tekintettel a Szolgáltatás virtuális
mivoltára. Az elküldött üzenetekért a
felelősséget egyedül a Felhasználó viseli. A Felhasználó számára tilos a
Szolgáltatást üzleti célokra (pl. termék
vagy szolgáltatás kínálása) és különösen részben-vagy egészben tiltott illetve
megtűrt anyagi ellenszolgáltatásért nyújtott szolgáltatás igénybe vétele
érdekében (pl. prostitúció) felhasználni. Tilos továbbá a Felhasználóknak
bárminemű nyílt vagy burkolt reklám céljára felhasználni a Szolgáltatást,
különösen vonatkozik ez az emelt díjas telefonos vagy egyéb internetes
szolgáltatásokra.
A fenti feltételrendszer, szabályok, valamint
a hatályos jogszabályok betartása és betartatása érdekében az Üzemeltető célhoz
kötötten – különös tekintettel egy másik Felhasználó vagy operátor által tett
panasz esetén - jogosult arra, hogy a Felhasználók által folytatott
kommunikációt monitorozza és a szabályok betartását ellenőrizze. A Felhasználó
tudomásul veszi és elfogadja az ÁSZF-nek és a törvényi előírásoknak megfelelő
ellenőrzést. A weboldalról történő első üzenet beküldése ingyenes, mely egyben
szerződéskötésnek is minősül.
1./ A Szolgáltatás díja
A Szolgáltatás mindenkori, a Felhasználók
által fizetendő díja a mindenkori aktuális marketing ajánlatban található s a
Felhasználó által a szolgáltatás igénybevételével válik az erre vonatkozó
szerződés részévé. A Szolgáltatás díjának beszedését a Felhasználóval szerződéses
kapcsolatban álló mobiltelefon szolgáltató végzi, amelynek számlájában az
emeltdíjas szolgáltatások – így a Szolgáltatás is - külön soron jelennek meg, a
mobiltelefon szolgáltató Általános Szerződési Feltételei szerint.
A Szolgáltatás aktuális díja mindig az
üzenetváltás (chat) megkezdésekor hatályos díj.
Az Üzemeltető illetőleg a Partner jogosult a
Szolgáltatás díját megváltoztatni, amelyet azonban az aktuális
marketingajánlatban egyértelműen a Felhasználó tudomására kell hozni.
A Felhasználó a Szolgáltatást oly módon tudja
igénybe venni, hogy ha az egyik hirdetésre válaszolni szeretne, először a
marketing ajánlatban található kódszót köteles megadni, és azt az általa
fogalmazott üzenettel kell elküldenie a szolgáltatás hívószámára. Az üzenet a
címzettet csak helyes kódszó és helyes hívószám esetén éri el. A szolgáltatás
díját a Felhasználó akkor is köteles megtéríteni, ha rossz kódszót, illetve
rossz hívószámot ad meg és üzenete a címzettet nem éri el, mivel a
Szolgáltatást ekkor is igénybe veszi.
2. A díjfizetés elmaradása esetén a behajtás során
felszámított költségek
Amennyiben a Felhasználó a díjat nem fizeti
meg, illetőleg a folyószámla fedezetlensége vagy túlterhelése esetén banki
tranzakciós és egyéb díj felszámítására kerül sor, valamint a felszólítások
költségei, a behajtás és esetleges egyéb bírósági vagy végrehajtási költségek
kizárólag a Felhasználót terhelik. Mindezen költségek mellett az Üzemeltető
felszámít egy eljárási átalány díjat, amely fedezi a behajtással kapcsolatos
költségeit, melynek összege 10,000,-Ft.
3. A ki nem fizetett díjak behajtása harmadik fél által
A Felhasználó tudomásul veszi, hogy az
esedékes és általa ki nem fizetett díjak behajtása érdekében az Üzemeltető
harmadik felet (behajtó céget) bíz meg, akinek a behajtás érdekében a
rendelkezésre álló felhasználói adatokat átadja. A behajtást végző gazdasági
társaság a felhasználói adatokat kizárólag behajtási célra használhatja fel s
az adatok vonatkozásában titoktartási kötelezettség terheli.
4./ A Szolgáltatás igénybevételének költsége
A Szolgáltatás Felhasználó általi
igénybevételének költségei (PC, szoftver, modem, mobiltelefon, stb.) kizárólag
a Felhasználót terhelik. Ugyanez vonatkozik a használatból eredő
telekommunikációs költségekre (telefon szolgáltatási díjak) is.
1./ A Szolgáltatással kapcsolatos tartalmak
Az Üzemeltetőnek a Szolgáltatással
kapcsolatban üzemeltetett oldalain megtalálható összes tartalom - beleértve a
védjegyeket, egyéb grafikai megoldásokat - az Üzemeltető kizárólagos szellemi
tulajdonát képezi, illetőleg amennyiben az harmadik fél tulajdonában van, a
tulajdonos az ilyen tartalmak felhasználását a részére lehetővé tette. A
Felhasználó kizárólag arra jogosult, hogy a Szolgáltatás folytán rendelkezésre
bocsátott formában abba betekintést nyerjen. Minden egyéb esetre az Üzemeltető
fenntartja magának az összes jogot, amely kiterjed így különösen az utánnyomás,
az egyéb online-szolgáltatásokon és interneten történő megjelenítés,
sokszorosítás illetve adathordozón történő tárolás jogára, amely kizárólag az
Üzemeltető előzetes írásos beleegyezésével lehetséges. A példálózó módon
felsoroltak alól kivételt képez a – sokszorosítás valamint nyilvánosságra
hozatal nélküli - kizárólag magáncélra történő felhasználás. Az Szolgáltatás
internetes oldalaira olyan formában történő hivatkozás (link), melyben az
oldalak más tartalmakkal együtt jelennek meg a Felhasználó felé (pl. Frames),
vagy az a benyomás alakul ki, hogy az Üzemeltető oldalai egy harmadik
személynek tulajdoníthatóak, az Üzemeltető előzetes írásbeli hozzájárulásához
kötöttek.
Az Üzemeltető a tőle elvárható gondossággal
jár el annak érdekében, hogy minden publikációban a felhasznált grafikák,
hanganyagok, videószekvenciák, szövegek és egyéb szellemi alkotások ne járjanak
a szerzői jogok csorbulásával, továbbá hogy az általa készített grafikákat,
hanganyagokat, videoszekvenciákat és szövegeket használja, vagy licencmentes,
szabad felhasználású grafikákat, hanganyagokat, videoszekvenciákat és
szövegeket publikáljon. Ilyen grafikák, hanganyagok, videoszekvenciák és
szövegek sokszorosítása illetve felhasználása más elektronikus vagy nyomtatott
publikációkban a szerző vagy a szerzői vagyoni jogok kezelőjének kifejezett
hozzájárulása nélkül nem megengedett.
2./ Harmadik személyek hivatkozásainak felhasználása a
Szolgáltatás nyújtása során
Amennyiben az Üzemeltető Szolgáltatás nyújtása során harmadik
vállalkozások hivatkozásait kínálja fel az interneten és ezen vállalkozás
szolgáltatásai kerülnek igénybevételre, akkor a szolgáltatás igénybevételével
érintett vállalkozás Általános Szerződési Feltételei, Üzletszabályzata valamint
egyéb szerződéses feltételrendszere az érvényes. Ebben az esetben az Üzemeltető
csupán egy harmadik vállalkozás értékesítési platformjához biztosít kapcsolatot
anélkül, hogy viszonteladóként, vagy közvetlen értékesítőként lépne fel, vagy
közvetített szolgáltatást nyújtana. Ennek megfelően az Üzemeltető nem vállal
felelősséget harmadik személy ajánlatainak helyessége, jogszerűsége, teljessége
vagy értékarányossága iránt. Nem vizsgálja harmadik személy weboldalainak
jogszerűségét akkor sem, ha abban a Szolgáltatásra történik utalás, ebből
kifolyólag nem is vállal felelősséget az oldal tartalma iránt.
1./ Felelősség idegen tartalmakért, illetőleg
harmadik oldalak hivatkozásaiért
Az Üzemeltető idegen tartalomért, melyeknek
csak a használatához biztosít hozzáférést, nem vállal felelősséget. Ugyanakkor
fenntartja annak jogát, hogy lefolytassa a szükséges eljárást a jogszabályi
előírások alapján, különösen az elektronikus kereskedelemről és az információs
szabadságról szóló 2001. évi CVII. tv., valamint az elektronikus távközlésről
szóló 2003. évi C. tv. vonatkozó rendelkezései alapján a jogellenes tartalmak
használatának zárolása vagy eltávolítása iránt. Ugyanez a szabály vonatkozik azon
oldalak tartalmaira is, amelyek a Szolgáltatás, illetőleg az Üzemeltető
oldalaira hivatkoznak, amely oldalakért azok tulajdonosai tartoznak
felelősséggel.
2./ Felelősség a Szolgáltatás igénybe vételéért
Az
Üzemeltető által kínált szolgáltatások és a hozzá tartozó szoftverek használata
a Felhasználó saját felelősségére történik. Az esetleges károkért, melyek a
szolgáltatások használatából vagy pedig a szolgáltatások használatának
lehetetlenségéből adódnak az Üzemeltető nem vállal felelősséget a Felhasználó
vagy harmadik személy irányába, különös tekintettel arra, hogy a szolgáltatás
díjának megállapítása, összhangban a Ptk. 314. §-val úgy kerül kialakításra,
hogy az ilyen jellegű esetleges károsodásért a felelősségét az Üzemeltető
kizárja. A felelősség kizárása vonatkozik a szolgáltatás megszakítására,
időszakos kiesésére vagy befejezésére is. Az Üzemeltető nem vállal felelősséget
a szolgáltatások keretein belül Felhasználó vagy harmadik személy
magatartásáért, olyan tartalmakért vagy kijelentésekért, melyek látogatóktól,
Felhasználótól vagy harmadik személytől származnak.
A felelősség kizárása nem vonatkozik az olyan
károkra, amelyek az Üzemeltető szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartására
vezethetők vissza, amelyért teljeskörű felelősséggel tartozik.
1./
A Felhasználó adatainak kezelése (hozzájárulás az adatkezeléshez)
A Felhasználó tudomásul veszi, hogy a
Szolgáltatás igénybevétele egyben a részéről az adatvédelmi nyilatkozat
megadásának is minősül, amelynek birtokában az Üzemeltető a Szolgáltatás
nyújtása céljából a Felhasználó által megadott személyes adatokat jogosult
kezelni. A kezelés ez esetben tárolást és
a Szolgáltatás számára történő feldolgozást jelent, illetőleg az adatoknak
a Szolgáltatásban résztvevő, szintén titoktartásra kötelezett Partner részére,
illetőleg a díj nemfizetése esetén a behajtó cég részére való átadást jelenti.
2./ A személyes adatok felhasználása üzletszerzés
céljából (hozzájárulás üzletszerzési és tájékoztatási cél érdekében)
A Felhasználó a Szolgáltatás igénybevételével
hozzájárul, hogy az általa rendelkezésre bocsátott személyes adatokat az
Üzemeltető üzletszerzési és tájékoztatási célra (közvélmény- és piackutatás),
valamint direkt marketing céljára felhasználja.
Amennyiben a Felhasználó az általa megadott
hozzájárulást külön írásbeli nyilatkozatban megtagadja, úgy az Üzemeltető ilyen
célra a személyes adatait a továbbiakban nem használhatja fel.
3./ A Felhasználó adatainak speciális
felhasználása azok személyes jellege nélkül
A szolgáltatás minőségének javítása érdekében
a Szolgáltatás Felhasználó általi igénybe vétele egy álnév alatt rögzítésre
kerül. Ezeket a rögzített anyagokat az Üzemeltető bizalmasan kezeli,
szavatolja, hogy azok harmadik személynek legfeljebb teljes anonimizálást
követően kerülnek átadásra. Az Üzemeltető
teljesen anonim, annak személyes jellegétől megfosztott általános
szociodemográfiai vagy egyéb statisztikai adatokat kiadhat harmadik személynek,
hogy hirdetéseiket a célcsoportoknak megfelelően (kor, nem és egyéb kategóriák
alapján) tudják testre szabni. Az
Üzemeltető szavatolja, hogy ilyen esetekben sem ad át a Felhasználó
azonosítását lehetővé tevő adatokat.
Az Üzemeltető a Felhasználót SMS-ben vagy
e-mail-ben rendszeres időközönként tájékoztathatja a Szolgáltatás tartalmáról
és kínálatáról. Az Üzemeltető adattároló alkalmazást (Cookie) használ, hogy a
Felhasználóról a Szolgáltatás használata alatt információkat tároljon, mely
alapján a Felhasználót kizárólag mint a marketing szempontból meghatározott
célcsoporthoz tartozó személyt kategorizálja. A Felhasználónak lehetőséget
biztosít, hogy böngészőjének beállításával ezt az adatkezelési módot megtiltsa.
A Felhasználó tudomásul veszi, hogy bizonyos
információk vagy tartalmak, melyeket Felhasználó a Szolgáltatás igénybe vétele
vagy az SMS-chat használata során önként megad, alkalmasak lehetnek a
Felhasználó etnikai hovatartozásának, állampolgárságának, vallásának vagy
szexuális irányultságának megállapítására. A Felhasználó ezen információk
megadásával kifejezetten hozzájárul a megadott adatok feldolgozásához és
tárolásához.
4./ Az adatkezelés módja
Az
Üzemeltető az adatokat bizalmasan és a Felhasználó kívánságának megfelelően
kezeli. Egy a fent leírt kereteken túlmutató személyes adatokra vonatkozó
adattárolás és -feldolgozás csak a Felhasználó előzetes írásos beleegyezése
alapján, vagy ha törvény lehetővé teszi az elektronikus eszközök által nyújtott
célirányos ráutaló magatartás útján lehetséges. Az adatok csak addig kerülnek
megőrzésre, amíg a felek közötti jogviszony fennáll, illetve a vonatkozó
törvényi előírások ezt megkövetelik. Felhasználó a jelen ÁSZF, valamint az ÁSZF
mellékletében lévő Adatkezelési szabályzat elfogadásával tájékozódott az adatok
tárolásának, feldolgozásának és felhasználásának módjáról, melyek a
szolgáltatások gyakorlásához szükségesek, amit tudomásul vesz és magára nézve
kötelező érvényűként elfogad. Továbbá Felhasználó hozzájárul, hogy a
későbbiekben az Üzemeltető reklámcélú üzenetekkel megkeresse. Az Üzemeltető
kötelezi magát felek az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv. rendelkezései betartására.
IX./ A Szerződés időtartama és megszüntetése
A Szerződést bármely fél indokolás nélkül
írásban, vagy e-mail, vagy SMS üzenet küldésével rendes felmondás útján
megszünetheti. A felmondás a másik félhez történő beérkezéssel válik
hatályossá. A Szolgáltatás felmondás utáni újabb használata egy újabb
szerződéses jogviszonyt hoz létre.
A szerződés megszűnése esetén az Üzemeltető
köteles a Felhasználó adatait az erre vonatkozó igény esetén a
nyilvántartásából véglegesen törölni.
Az Üzemeltető fenntartja magának a jogot,
hogy a Szolgáltatás árait és az ide vonatkozó használati feltételeket bármikor
megváltoztassa. Ezek a szabályok akkor lépnek életbe, amikor azok a
http://www.aszf.eu weboldalakon publikálásra kerülnek. A Felhasználó a
szolgáltatások megjelenést követő további használatával a módosításokat teljes egészében elismeri és elfogadja.
Abban az esetben, ha az Üzemeltető tudomására
jut a Szerződés megsértése a Felhasználó részéről, illetőleg olyan cselekmény,
amely törvénybe ütközik, az Üzemeltető jogosult a vonatkozó törvényi előírások
valamint jelen feltételrendszer betartása mellett minden vonatkozó adatot
továbbadni a nyomozati szervek, illetve azon személyek felé, akik a jogellenes
cselekedet sértettjei, amennyiben ennek a törvényes feltételei fennállnak. Ha a
vonatkozó jogszabályok, vagy az adatvédelmi biztos ajánlása az adatátadási
folyamat egyes formai és/vagy tartalmi elemeit meghatározzák, akkor az
Üzemeltető ennek megfelelően jár el.
A felek a közöttük felmerült vitákat elsősorban békésen kísérlik
meg rendezni.
Az itt nem szabályozott kérdésekben a Ptk, az elektronikus
kereskedelemről és az információs szabadságról szóló 2001. évi CVII. tv.,
valamint az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. tv. rendelkezéseit
kell alkalmazni.
Budapest, 2012. március 1.